|
|
|
Legfrissebb videó
|
|
|
|
|
Egyházunk vezető lelkésze válaszol erre a türelemmel kapcsolatos kérdésre.
|
|
|
|
|
Vallásközi hírszolgálat
Ha szeretne a legfrissebb híreinkről értesülni,
az RSS révén itt beállíthatja.
|
|
|
|
|
A Vallásközi Párbeszéd Társasága márciusi találkozója
A Magyarországi Baha'i Közösség Budapesten lévő központja biztosította a helyszínt és vendéglátást a VPT tagok március végi egyeztetéséhez. A különböző vallások követői több témáról is beszéltek, ami a társaság együttes társadalmi megjelenésével kapcsolatos. Az egyik téma a www.vallaskoziparbeszed.hu - ami a közös honlapjuk - fejlesztése és egy esetleges, ezzel kapcsolatos blog elkezdése volt. A tagok egyetértettek abban, hogy érdemes lenne közösen lépni ezügyben. Ezen kívül arról is szó esett milyen módon lehetne közösen párbeszédeket tartaniuk, amelyek nyitottak és a vallásközi párbeszéd iránt érdeklődők számára elérhetőek. Az egyik ilyen felvetés az volt, hogy április végén legyen ismét nyilvános párbeszéd a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola "Bhakti Klub"-jának keretében, ahová a Krisna-hívők hallgatói rendszeresen járnak. A közös felvetések között szerepelt az is, hogy a Vallásközi Párbeszéd Társasága szeretne több olyan vallásközi párbeszéddel foglalkozó nemzetközi szervezettel is kapcsolatban lenni, mint a United Religions Initiative vagy a World Conference of Religions for Peace. A mostani találkozón főleg az idei szervezési témákról volt szó. A Krisna-hívők részéről Govardhana das tagja a VPT-nek.

A Baha'i központban az idei év szervezési területeiről egyeztettek a tagok
|
|
|
|